Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen egy olyan
korban születtem és nőttem fel, amikor meccsre járni, szurkolni még nem volt
bűn, sőt egy olyan felhőtlen szórakozást jelentett a kilátogató több ezer
szurkolónak, amihez fogható érzés azóta se kerített hatalmába.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert az éppen
szárnyait bontogató szervezett magyar szurkolói élet aktív részese lehettem,
így olyan élményekkel lettem gazdagabb, amit egy mai fiatal már sajnos
megálmodni sem képes.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert a magyar
labdarugó posványban, egy olyan csapatnak szurkolhatok, amely csak pár évenként
ért fel a csúcsra (ami akkor a magyar NBI-et és a bennmaradást jelentette), de
az én időmben lett nagy csapat, többszörös magyar bajnok, kupagyőztes és
nemzetközileg "jegyzett" gárda.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert a labdarúgás
mellett a klubom egy olyan szakosztállyal is rendelkezik, amely magyar és
nemzetközi sikereket hozott a városnak, a klubnak és nekünk szurkolóknak, és
miattuk, a női kézilabdázóink miatt lettem igazán fanatikus szurkoló.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert egy olyan
szurkolói csoport tagja lehettem (és vagyok), amely több mint 20 éve van ott a
lelátón és nem volt hatalom, erő vagy bármi más ami eltűntette volna zászlaját
a korlátról.
Szerencsés vagyok, mert a hazámtól, városomtól
távol kerülve, számomra még mindig a kilencvenes és kétezres évek lelátója jelenti
a jelent és nem a mai posvány, amikor a szépen megálmodott stadionokban nem
csak néző, de hangulat sincs.
Ezt a nosztalgikus vonalat megragadva emlékezek
vissza egy 1996-os találkozóra, amikor még izgalmas, szívdobogtató, várva várt
esemény volt meccsre menni, utazni, szurkolni. Félre ne értse senki, nem a
pályán látott sziporkázó és színvonalas játék miatt éltük át ezeket az
élményeket és vártuk a következőt, hanem a lelátó "varázsa" miatt.
Vasas SC - DVSC
1-0
Budapest, Fáy utcai Stadion
1996.11.02 NBI őszi forduló
A kilencvenes években az Angyalföldi legényekkel
elég mérges volt a viszony, akik valamiért a debreceni szurkolókat kiáltották
ki fő ellenségnek és gyorsan szerveztek is egy "Anti" csoportot
ellenünk a békéscsabai és nyíregyházi barátaikkal egyetemben. Aki nem tudná,
nem a labdarúgó pályán, hanem a szomszédos csarnokban kezdődött a rossz
viszony, ahol vérremenő küzdelmek voltak a női kézilabda rangadókon a pályán és
a lelátón egyaránt. Ez tevődött át a stadionba, így a Fáy utcai találkozók elég
érdekesen alakultak ebben az időben, hiszen kialakított és elszeparált
vendégszektor híján, pár tányérsapkás rendőr biztosította csak a rendet, ami
nem mindig járt sikerrel. Ráadásul a hazaiak mellett az újpestiek is gyakran
gondolták úgy, hogy kijönnek egy kis pofozkodásra, így gyakran járt rosszul a
debreceni különítmény, főleg azok, akik szervezetlenül közelítették meg a
helyszínt. Visszavágni sajnos nem volt reális esélye a debreceni magnak, mert a
Vasas szurkolók inkább érkeztek a Kórház utcába a csabai lilákkal, vagy az
Újpestiekkel a debreceni vendégszektorba, mint a saját meccsükre a
hajdúságba. Ha véletlen elmerészkedtek egy tucatnyian Debrecenbe, akkor
az egyik legbiztonságosabb vendégszektorban tehették mindezt, így nem volt okuk
a "félelemre". Az izgalmasabb találkozók így Budapesten voltak,
amelyből most az 1996-os párosítást elevenítem fel.
1996 novemberében fogadta a hazai piros-kék galeri
a cíviseket és kiegészülve egy masszív újpesti brigáddal türelmesen várták a
vendégszektor mellett. A türelmük a meccs kezdetére fogyott el, amikor még se
hírük, se hamvuk nem volt a piros-fehéreknek, így inkább bementek a lelátóra,
de nagyon nem foglalkoztak a már bent lévő tucatnyi debreceni drukkerrel. A
meccsen 4.000 néző volt kint és a hazai tábort olyan 200 fő alkotta, akik
előtt az akkor megszokott angyalföldi lepedők voltak kitéve: Ultra Vasas, Vasas
Pirates, Angelo Territorio, Blood Reds, Vasas Trio, Vasas Mezőtúr és az elmaradhatatlan
Anti Red Front DVSC lepedőjük. A csapatok bevonulásakor egy látvánnyal
próbáltak kedveskedni a fiaiknak, melyben elszórtan emeltek fel piros és kék
kartonokat, valamint egy üzenetet: "Ti a szívetekkel, mi a hangunkkal!
Győzni fogunk!". A szurkolásukat még pár kisebb lengetőssel színesítették,
majd előszeretettel foglalkoztak a még sehol nem lévő Debreceniekkel. A cívis
mag közben két tömött nagy busszal szelte a kilométereket, de Füzesabonyban
volt egy kis "galiba", így már onnan jelentős késéssel indultak
tovább. A Fáy utcába jó 20 perces késéssel érkeztek meg, de szerencsére akkor
még elég volt csak jegyet venni, így a 100 ember pár perc alatt a lelátón
találta magát. A bevonulás hangos volt, de nem egységes. A meccsből hátralévő
időt a két tábor egymás pocskondiázásával töltötte. A szünetben a kor
szellemének megfelelően közelebb húzódott egymáshoz a két fél és a karzaton,
illetve hátul a placcon volt egy kis ütésváltás a felek között, de a második
félidőre lecsitultak a kedélyek. Az angyalföldiek a szurkoláson kívül már nem
rukkoltak elő semmivel a második félidőben, csak a vendégeknek címzett
rigmusaik skáláját színesítették. Hasonlóan jártak el a debreceniek is, akik
szinte alig szurkoltak a kedvenceiknek, csak a hazaiak és a kerítés mellett álldogáló
lilák szidalmazása volt terítéken. Közben az Unscarred pár jelzőfáklyát vetett
be, amiből lószar se látszott, illetve az egykori Wrong Side tagjai, egy
szerintük humorosnak vélt üzenetet feszítettek ki "A falu bikái!"
felirattal. A meccs egy gólos hazai győzelmet hozott, de talán ez maradt meg
legkevésbé az aznapi találkozóból. Ugyanis a lefújás után még nem ért véget a
párharc. A rendőrök a vendégszektor mellé hozott buszokra terelték volna a
cíviseket, de azok nem akartak felszállni, aki felszállt az gyorsan leszállt,
mert a rendőrök elkezdték csépelni a népet, amibe beszállt az időközben
kiérkező budapesti vegyessaláta is, így hatalmas káosz alakult ki az utcán.
Igazából mindenkit vert mindenki, volt akit a rendőr, volt akit az ellenfél. Kisebb
szaladások, üldözések, a klasszikus 5-en verünk egyet, szóval minden ami
belefér, természetesen mindezt átható könnygázfelhőben. Nehezen állt helyre a
rend, amelyben kisebb sérülések születtek, illetve két cívist állítottak elő a
rendőrök. A kedélyek lecsitulásával a rendőrök azért még befújtak egy kis gázt
a buszokba, így ismét csak az utcára kerültek a piros-fehérek. A két előállított
felvétele után, rendőri kísérettel hagyták el a fővárost. A rendőrök
leválásával egy kocsma lett teljesen szétverve, illetve Hatvan magasságában egy
kis szóváltásra került sor az örömlányokra vigyázó társasággal, akik előbb
szamuráj karddal és ütővel támadtak a debreceniekre, majd kocsikkal hajtottak a
tömegbe, amire üvegzápor volt a válasz. Természetesen ezzel nem lett vége az
ügynek a két busznyi renitens a kapitányságon végezte és hajnak 5 felé szabadult.
Az egész napos események miatt egy tucatnyi ember ellen indult eljárás
különböző "vádpontokban", amelyekben később született ítélet.
Ilyen volt egy fontosabb találkozó a kilencvenes
években, ahol a mind a két fél jó létszámban képviselte színeit és a szócsata
mellett nem félt felvenni a harcot az utcán sem.
Kép: Ultra Vasas - Vasas Pirates
Kép: Ultras Debrecen
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése